Hogyan lett a tanulás kaland? – Barni és a Habitica

Barni volt nálam gyermekagykontroll tanfolyamon is. Hihetetlen intelligencia, páratlan kommunikáció, mindig választékosan fejezi ki magát. 13 éves.

Egyetlen a gond: a lelkesedése minden iránt csak két-három napig tart, utána - mint a hirtelen elszunnyadó vulkán - kialszik.

Tényleg sokat gondolkoztam azon, hogyan lehetne segíteni neki, hiszen ADHD-seket motiválni nem túl könnyű feladat. De nem lehetetlen!

Nézzük csak: a legtöbb gyerek, aki ADHD-val küszködik figyelemzavaros, nem tud hosszabban koncentrálni - van úgy, hogy rövidebben sem -, és ezt még tetőzheti magatartászavar; röviden talán így lehet legjobban lefesteni ezt a problémát. A kortárs pszichológia is így emlegeti: figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar.

Régebben szinte féltem akkor, ha ezt a szót kimondták: ADHD. Mára eljutottam odáig, hogy ők sem egyformák. Találkoztam olyan kislánnyal, aki tört-zúzott az iskolában, és olyannal is, akin meg sem látszott.

Barnival már az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk. Az agykontrolltanfolyam elvégzése után beíratta anyukája a tanulásmódszertan tanfolyamra (Tantorta), ám a motiváció, mint egy gyorsan kipukkadó lufi mindegyik után hamar eltűnt. Egészen pontosan arról van szó, hogy a srácot nehezen (vagy inkább sehogy) sem lehetett rávenni arra, hogy tanuljon. Mert minek? Mert unalmas! Mert felesleges...Tovább is van, mondjam még? Aki gyakorló szülő, vagy az volt, tudja, miről beszélek.

És persze mindehhez hozzájárul még oktatási rendszerünk számtalan "szépsége". (Megnyugtatásul: azért volt olyan tanfolyamom, ahol 15 gyerekből 2 felemelte a kezét, hogy ő szeret tanulni...)

És akkor elkezdtem ötletelni. Bevallom, az AI-t is segítségül hívtam, és nem bántam meg, ugyanis ő is kellett ahhoz, hogy kitaláljam, hogyan lehetne a kezdeti lelkesedést valahogyan szinten tartani. Merthogy a szinten tartás azt is jelenti, hogy egy idő után - kb. 10 nap - már-már szokássá válik valami, ha rendszeresen csináljuk, de a biztos a 21 nap.

Kellett hozzá egy jó kis alkalmazás, amit egyébként bármire (is) lehet használni, a neve: HABITICA. Azért gondoltam, hogy ez jó lesz, mert a mai gyerekek lelkesednek minden olyasmi iránt - ritka kivétellel - , ami kütyühöz köthető. Videojátékok és társai, mind jöhet. Feladatokat kell megoldania minden nap, ezért jutalmakat (aranyat) kap. Persze virtuálisak ezek mind, amelyeket aztán beválthat a szülőnél pl. plusz képernyőidőre, csokira, közös időtöltésre. Ez utóbbiak viszont már valóságosak.

Nem vagyok a cég reklámembere, és bizony elég sokat kellett bajlódnom az alkalmazással ahhoz, hogy megfelelően tudjam használni, és mindezt a szülőnek, gyereknek is át tudjam adni. Azt mondom, mégis, hogy megérte, mert rögtön ezután a következő visszajelzést kaptam Barni anyukájától: "Köszönöm! Nagyon tetszett neki. Tegnap magától beosztott és tanult. Nemsokára újra kell tanulni. Kicsi etapok lettek megbeszélve. Azt mondta du. tanul nagyon bízom benne. A Habiticica-t megmutatta. Közösen még írtunk is bele:)"

Persze ez a meccs még nincsen lejátszva, de folyamatosan stratégiát gyártunk.

És még valami, amit már tényleg nagy sikerként könyvelek el: elmeséltem neki, hogy néha írogatok, és írtam egy kis novellát Barna nadrág címen, ez meg is jelent. Nem linkeltem be neki, nem írtam le hol olvashatja el, ennek ellenére rákeresett. És amit ezután mondott..., ez volt a legnagyobb siker aznap. És azóta is melegség önti el a lelkemet, ha erre gondolok:

"Tök jó volt, nagyon tetszett! Szerintem neked sok-sok ilyet kellene írnod! És képzeld, én is nekiálltam olyan naplófélét írogatni, minden nap írok néhány mondatot!"

És még a képernyőn keresztül is csillogott a szeme.

Hm. Hát, ha valamiért, ezért megéri.