Japán oktatás - a siker ára

A tények

A világ élmezőnyében az oktatási – PISA – felmérések alapján a példaként emlegetett finneken kívül ott vannak a kelet-ázsiai országok is, mint például a japánok, észtek, Kanada, Írország. A finneket többé-kevésbé kielemezve nézzünk néhány érdekességet a japánokról. Európai szemmel nézve Japán nem kizárólag oktatásában, de kultúrájában, gondolkodásmódjában is teljesen más ország. Nincsenek sablonok, amelyeket „magunkra húzhatnánk”, de vannak megvizsgálandó módszerek, rendszerek, ugyanúgy itt is, mint ahogyan a finneknél.

A 2022-es PISA-teszten a legjobban Szingapúr szerepelt, de rögtön utána Japán, Dél-Korea, Észtország és Svájc következett.

Vajon hogy érnek el ilyen eredményeket Japánban?

Japánban nagy hangsúlyt fektetnek már az óvodai nevelésre is, felkészítik a kicsiket az iskolára, de nem csak erre. Felelősségtudatra nevelnek (sok óvodában, iskolában állatokat tartanak, és ezeket a gyerekeknek kell gondozniuk), az alapképességeket igyekeznek elsajátíttatni, de prioritást élvez a világ iránti érdeklődés fenntartása is. A japán gyerekek április 1-jén kezdik a tanévet, amely 3 ún. trimeszterből áll, és minden trimeszter végén vizsgáznak a diákok, még az első és a harmadik trimeszter alatt is. Iskolarendszerük alapjai általános iskolából, alsó és felső tagozatos középiskolából áll.

Áttekinthetően így fest:

- általános iskola 6 év

- alsó középiskola 3 év

- felső középiskola 3 év

- egyetem/főiskola 4 év

A felső tagozatos középiskola elég nehéz, és az már nem kötelező, a bejutáshoz felvételi vizsgát kell írni. Ide azonban elég nehéz bekerülni, tehát ajánlott előkészítő iskolába járni, amely általában az esti órákban szokott lenni. (Ezért láthatunk a japán metrón még este 9-kor is kornyadozó, bóbiskoló fiatalokat, gyerekeket.)

Nyári szünetük július 20. és szeptember 1. között van, őszi és téli szünetük 10-10 nap.

2002-ig hatnapos volt a tanítási hét, csak utána váltottak a nálunk már régóta megszokott 5 napos munkahétre. 195 napot járnak iskolába. (Összehasonlításként Magyarországon a 2023/24-es tanévben a gyerekek 179 napot jártak iskolába.)

Állami illetve valamilyen szervezet által üzemeltetett iskolák vannak, ezek tekinthetők „privát” iskoláknak, ám közöttük lényegi különbség nem fedezhető fel.

Alsó tagozatban a tankönyvek ingyenesek, de az étkezésért illetve az oktatás utáni (ajánlottan kötelező) különórákért, jukuért fizetni kell. A privát iskolák többe kerülnek, de éppen ezért jobban is tudják a tehetségeket támogatni.

A nagyvárosi iskolák nagyon jól felszereltek, a kisebbek, vidékiek nem annyira, de folyamatosan fejlesztik őket.

A japán gyerekek gyalog, tömegközlekedéssel vagy biciklivel járnak az iskolába. Mindenkinek egyenruhája van (téli és nyári is), amelyek iskolánként különböznek egymástól. (Talán ennek is köszönhető, hogy az egyenruhatervezés itt valóságos divatiparággá nőtte ki magát.)

Amikor a gyerekek megérkeznek, az utcai cipőiket egy erre a célra fenntartott polcra helyezik. A japán iskolások nem vándorolnak teremről teremre, mindig a tanár jön hozzájuk. Van osztályelnök, ő olyan, mint nálunk az osztályfőnök, diák-osztálytisztviselők, akik megkapják a feladatokat, és ezeket el kell látniuk.

Feladatuk például az iskola, illetve az osztálytermek takarítása is, így tehát sokkal jobban odafigyelnek, mit hagynak maguk után. Ezt olyan szenzációsan megszervezik – persze az egész iskola bevonásával - , hogy általában 15 perc alatt végeznek (és ebben a mellékhelyiségek is benne vannak). Minden héten új feladatot kapnak az osztályfelelősök, és az ő feladatuk pl. a helyben főtt ebédek kiosztása, a szennyes evőeszközök összeszedése, az osztály kedvenc állatának a gondozása, faliújság frissítése, hetesi feladatok ellátása stb. Mire beleszokik az aktuális felelős, addigra másik feladatkört kap, tehát minden területen ki tudja próbálni magát.

A nagyobb iskolákban van egy táplálkozási szakember, aki összeállítja az egészséges menüt a gyerekek részére, amelyet a diákok együtt fogyasztanak el a tanárokkal. A cél ezzel az, hogy közelebb hozzák a diákot a tanárhoz, javítsák kapcsolatukat. A kisebbekben magukkal hozzák a gyerekek az ebédet egy kis dobozban, vagy menet az iskolában megveszik az ún. konbiniban (=24 órás kisbolt ahol egyszerűbb készételt is lehet kapni).

A tanítás 9 órakor kezdődik, de már előtte fél órával be kell érni. Az osztályokba általában 30-35 gyerek jár, és az órák időtartama 50 perc 5-10 perces szünetekkel.). Minden nap elején van egy 10 perces megbeszélés az osztályelnök és a gyerekek között, és a nap ugyanezzel zárul, ez gyakran nem több mint 5 perc. Az ebédre általában a negyedik óra után kerül sor, és hossza kb. 45 perces.

A „hivatalos tanítás” után még messze nincs vége, mert akkor következik egy olyan időszak, amit ők houkagonak hívnak. Ilyenkor minden olyat meg lehet kérdezni a tanároktól, ami az órán nem volt érthető, és amelyet ők készségesen újra elmagyaráznak.

Aki pedig egy jó egyetemre akar bekerülni, annak ajánlott, hogy egy iskola utáni iskolába járjon (jukuba), amely elég drága, és ahol főleg az érettségi tantárgyakat tanítják – japán, matematika, angol - , mert akkor van esélye.

Ez vezet oda, hogy – és ebben sajnos nagyon jó úton megyünk utánuk - , hogy a kis japán diákoknak nem jut idejük megélni a saját gyerekkorukat.

Szinte minden osztályba kerül olyan gyerek, aki szociálisan nehéz helyzetben van, vagy fogyatékkal él. Az integrálást nagyon egyszerűen oldják meg: ugyanúgy tanítják őket, legfeljebb az elbírálás más. Ha olyan eset, akkor külön nevelőt biztosítanak mellé, aki extra foglalkozik vele. A gyerekeknek is jó ez, mert megtanulnak az ilyen gyerekekkel is együtt élni, és megdönti azokat a tabukat, amelyeket esetleg felállítottak velük kapcsolatban.

Általános iskolában nincs osztályozás, jól megfelelt, megfelelt, kicsit igyekeznie kell kategóriák vannak.

A preferált tantárgyak a matematika, társadalomismeretek, ének-zene, japán nyelv, kézművesség és ma már az angol is világnyelv mivolta miatt, és persze azért is, mert nagyon sok cserediák programot szerveznek, elsősorban az USA-ba. A történelem tantárgy hozzánk képest teljesen háttérbe szorul. 1-1 évet tanítanak középiskolában történelmet: külön japán történelmet, külön világtörténelmet. A japánok pacifisták, bárhol a világon erőszakos cselekmény történik, talán ők az elsők, akik azonnal hivatalosan elítélik, emlékművet építenek, de ezt nehezen lehet összeegyeztetni azzal a ténnyel, hogy Japán hódító állam volt, agresszor a javából, és ezért kicsit kozmetikáztak a tényeken. Ennek eredményeképpen történelemből elég alultájékozott az átlag japán.

A matematikáról azért érdemes szólni, mert a felmérés szerint ebben is élen jár a japán oktatás. A matematikát általában két tanár tanítja: egyik az elméletet, másik a gyakorlatot. Az új témakör elején a tanár a feladatgyűjtemény feladatait kiosztva egyenként kiadja házi feladat gyanánt egy-egy diáknak, és aztán az elkövetkező órákban a diáknak a táblára fel kell írni a megoldását, amikor rá kerül a sor. A többiek lemásolják és a tanár kiemeli a fontosabb részeket, így mindenki mindent könnyen megért és nincs is senki túldolgoztatva.

Van egy érdekes módszerük az írástanításra is: a japánok kifüggesztik az írásjeleket szerte a lakásban, és jártukban-keltükben ezeket nézik, látják a gyerekek, így hamarabb meg is tanulják őket.

Az angoltanításuk – egyes vélemények szerint – hagy maga után némi kívánnivalót. Az angolt is - a matematika sikerén felbuzdulva – megpróbálnak bontva tanítani, ez addig nem bizonyult jó ötletnek, ellenben hihetetlen erőfeszítéseket tesznek, hogy az angoloktatást is sikeressé tegyék.

A japán gyerekek is kapnak házi feladatokat még nyárra is, nem csak év közben, emellett élénk az ún. klubtevékenységük is. Az általában szeptemberben megszervezett kulturális fesztiválon mutatják be ezeknek a kluboknak az eredményeit, így is próbálják reklámozni az iskolákat, új diákokat szerezni. Kétféle klub szokott lenni, sport és kulturális. A délutáni sportélet nagyon aktív, középiskolás sportversenyeket is szokott a televízió közvetíteni, főleg a baseball népszerű. Rengeteg sporttevékenységet űznek klubkeretek között a japán iskolások, és ez a sportélet nyáron sem áll meg, így nyáron is elég gyakran látogatják emiatt az iskolákat. A kulturális klubokba besorolhatók mind azok a tevékenységek, amelyek a sportba nem, pl. dráma, iskolaújság, hangszerek stb. Ezek nagyon hasznosak, mert remek kis közösségek kialakítására adnak helyet és alkalmat, és nem utolsó sorban kiváltják a nálunk nagyon költséges különórákat is.

Jellemző, hogy szinte minden iskolának van saját úszómedencéje, amelyet szintén(!) a diákok tartanak tisztán, rendben, cserélik a vizet stb. Itt folynak a nyári úszó leckék is egyebek mellett.

Már az általános iskola felső tagozatában minden diáknak fel kell vállalnia egy jó ügyet – pl. környezetvédelem - , és meg kell szerveznie, hogy ezt az ügyet hogyan mozdítsa előre, így alakulnak meg a projektcsoportok. Az előbbi esetben például sikeres projektmunkának, tanulásnak, csoportmunkának minősül az iskola 1 km-es körzetében szervezett szemétgyűjtés is.

Az általános iskola utolsó éveiben lehetőség nyílik mentorálni egy kisebb diákot is. Ilyenkor a nagyobbak segítik a kisebbeket abban, hogy az első akadályokat sikeresen vegyék, megismerkedjenek a szabályokkal, támaszuk legyenek az első, bizonytalan időszakban. Közös programokat is szervezhetnek velük.

A japán tanárok általános társadalmi és anyagi megbecsülésnek örvendenek, intelligens és művelt emberek. Ennél fogva nem csoda az sem, hogy 6 japánból egy tanár szeretne lenni.

Japánban egy kezdő pedagógus 26 ezer dollárnak megfelelő összeget kap évente – nagyjából havi 490 ezer forintot. A gyakorlattal azonban gyorsan emelkednek a bérek: egy 15 éve a pályán lévő pedagógus már évi 49 ezer dollárt, azaz havi 920 ezer forintot kereshet – ezzel a mutatóval Japán Luxemburg, Svájc, Dél-Korea és Németország után az ötödik helyen áll a világranglistán.

Az általános iskolákban dolgozó tanárok 60%-a nő, a középiskolai tanárok 90%-a férfi.

Iskolai ruházkodásukra jellemző az öltöny vagy a kiskosztüm, tehát lényegében ők is egyenruhát viselnek munkavégzésük alatt hasonlóképpen tanítványaikhoz. (Még szabadidejükben is meg van kötve, mit viselhetnek.) Nem sok szabadidejük van, állandó továbbképzésen, konferenciákon vesznek részt.

Általános iskola után lehetőség van szakiskolában tanul, majd befejezése után egyetemre menni, de ez nagyon ritka. A felső középiskola után a nők általában 2 éves, míg a férfiak 4 éves képzésre jelentkeznek. Nincs egyenjogúság, mint Európa nagy részén, a nők feladata a család és a gyereknevelés, háztartás vezetése.

A legnépszerűbb tokiói és kiotói egyetemre óriási a túljelentkezés, a felvételizők 40%-át veszik fel, a 60% pedig – ha következő évben sikert akar elérni – iskola előkészítő iskolába megy, amelyet az egyetemek is számon tartanak plusz évként. Gyakran ez is milliós összegekbe kerül. A tehetségesebb diákokat a vállalatok felkarolják, támogatják tanulmányaikban.

Az egyetemek kapcsolatban vannak a munkahelyekkel, ezért végzős diák nem marad munka nélkül.

A japán gyerekek gyakran hallják az iskolában: „Legyél olyan, mint mások!”. Nem egyéniséget akarnak, a fontos a csoport, illetve a közösségi érdekek fejlesztése. A beilleszkedés, csoportharmónia növelése… Aki ennek nem tesz eleget, az könnyen válik a többiek áldozatává: lelki terror, kiközösítés, csúfolás, pletykák terjesztése. Eredménye ennek az, hogy az illető nem akar iskolába menni, iskolakerülő lesz, sok esetben ez a helyzet vezet az öngyilkosságához. Az iskola persze ezt tagadja ilyenkor, és legtöbbször a tanuló jellemére, családi hátterére, gyenge teljesítményére hivatkozik, így igyekszik fenntartani az iskola jó hírét.

A japán iskolában nincs szóbeli felelés, hogy a diák, ah nem tudja a választ, nehogy megszégyenüljön. Van helyette írásbeli tesz, ahol 4 kérdés közül kell kiválasztani a megfelelő választ. A diákokon nagyon nagy a nyomás, hiszen a japán ember egyik legfontosabb vágya a megfelelés. Egy a fiatalokat vizsgáló felmérés szerint az fiatalkorú bűnözők száma megnőtt, 13-14 éves fiatalok gyilkolnak, fenyegetnek, és sok problémát jelent az iskolakerülés is. A feszített munkatempó a felnőtt lakosság körében is jelentősen megnövelte az öngyilkosságok számát, annyian dolgozzák magukat halálra, hogy erre már külön szavuk is van: ezt nevezik karosinak. Japánban csak a munkának van becsülete, a munka elvesztése is vonja maga után a megnövekedett öngyilkosok számát.

A kérdés csak ez: ezt akarjuk?